COVID-19 Omikron XBB variáns Érdekes hírrel találkoztunk a közelmúltban, a nemzetközi sajtóban: az amerikai CDC december végi jelentése szerint már a COVID különösen fertőző Omicron XBB variánsa felelős a COVID fertőzések 18.3%-ért az USA-ban. Ez önmagában sokat nem mond, de ha tudjuk azt, hogy az előtte lévő héten a Covid fertőzések mindössze 11.2%-ért volt felelős ez a variáns, mindjárt máshogy hangzik a jelenség. Pontosan 1 hét alatt ugyanis 7%-ot emelkedett az új variáns által fertőzöttek aránya, ami intenzív növekedésnek tekinthető. Az XBB variáns tehát gyorsan terjed, gyorsabban, mint a többi, korábbi Covid változat. Ennek egyrészt az az oka, hogy könnyebben fertőz meg embereket az XBB akár akkor is, ha már átestek korábban Covid fertőzésen. A másik ok pedig, melyre az amerikai fertőző betegség specialista, Anthony Fauci, egyik nyilatkozatában világított rá az, hogy „az XBB törzs ellen nem nyújt optimális védelmet az emlékeztető oltás”. Fentiek miatt, sajnos, nem véletlen, hogy nagyon…

Bővebben

TUMORMARKER SZŰRÉS A tumormarkerek olyan jelző anyagok, melyek a daganatos megbetegedéskor keletkeznek magukból a tumoros sejtekből, vagy a daganat hatására elindult reakciók folyamán képződnek. A tumormarkereket „rákjelző” fehérjéknek is nevezik, melyek megtalálhatóak szérumban, plazmában, vizeletben, különféle szövetekben. Nem csak a daganatok meglétét mutathatják, hanem a már diagnosztizált daganatos betegségek stádiumának nyomon követésére is használják, valamint a már daganatos betegségből gyógyult személyek időszakos szűrésekor is vizsgálják a tumormarkerek szintjének változását. Miért célszerű tumormarker szűrővizsgálatra jönnie? Az idejekorán felismert rosszindulatú megbetegedések többsége gyógyítható, illetve megfelelő életminőség biztosítása mellett kezelhető. A daganatos megbetegedések már a betegség kialakulásának korai szakaszában olyan laboratóriumi eltérésekkel is járnak, melyek időben felfedezhetők, és az ezt követő részletes kivizsgálás során tisztázható az eltérés tényleges oka. Az esetek többségében nem rosszindulatú folyamat okozza a laboratóriumi leletben látható eltérést, de a vizsgálat egyértelműen elősegíti a tényleges daganatos megbetegedés korai felismerését.   Hogyan segít a tumormarker szűrés? A tumormarkerek átlagosan több hónappal…

Bővebben

Iratkozzon fel fel hírlevelünkre Értesüjön minden aktualitásunkról, hírünkről és akciónkról! Név E-mail Elfogadom az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat

Fizetési lehetőségek FIZETÉSI MÓDOK helyszínen készpénzzel helyszínen bankkártyával Szolgáltatásainkért az alábbi kártyatípusokkal fizethet: Finanszírozás lehetséges a következő egészségpénztárakkal szerződésben álló pácienseinknek:   A megjelölt egészségpénztárakra vonatkozóan lehetőség van számlát kérni szolgáltatásainkról. Egészségpénztári kártyát nem tudunk elfogadni.

4/4

Link Terkait Seputaran Judi Online:

  1. Deposit Pulsa Tanpa Potongan
  2. Nibung88 Slot
  3. Deposit Pulsa Tanpa Potongan
  4. Nibung88 Login
  5. Slot Nibung88
  6. Nibung88
  7. RTP Nibung88
  8. Mentari77 Slot
  9. Mentari77
  10. Slot Online Mentari77
  11. https://103.59.94.61/
  12. https://103.30.194.88/
  13. https://103.189.234.205/
  14. https://103.13.206.173/
  15. https://103.187.146.29/
  16. https://103.13.206.167/
  17. https://103.187.146.253/