Gyerek hepatitis szűrővizsgálat
(új típusú májgyulladás)

A VIZSGÁLAT BEVEZETŐ ÁRA: 15.990 FT

IDŐPONTFOGLALÁS A VIZSGÁLATRA

Kinek ajánlott a Gyerek hepatitis szűrés?

A közelmúltban, már Magyarországon is, de főleg az Egyesült Királyságban, illetve Európa több országában számoltak már be új, rejtélyes, a gyermekeket érintő hepatitis fertőzésről.

Olyan, a májat érintő heveny vagy idült gyulladásos megbetegedésről van szó, mely hátterében a hepatitis vírusok valamelyike állhat. A tünetek kezdetben enyhék lehetnek, főként emésztési panaszok (pl.: hányinger, hányás, gyomorfájás), de sok esetben a betegséget magas láz is kíséri, illetve a bőr sárgasága is megfigyelhető. A betegség késői diagnosztizálása esetén akár súlyos májkárosodás is bekövetkezhet. A súlyosabb lefolyású megbetegedés a gyermekek körében ugyan egyelőre igen ritka, de érdemes most kiemelt figyelmet fordítani egészségügyi állapotukra és az időben történő diagnosztizálásra.

Kutatások vizsgálják, hogy a gyerekeket érintő hepatitis fertőzés mennyire hozható összefüggésbe valamely koronavírus mutánssal vagy akár mRNS típusú vakcinákkal, így amennyiben teljes képet szeretne kapni, érdemes lehet egyúttal elvégeztetni COVID-19 antitest vizsgálatunkat is (oltás utáni IgG S, fertőzés utáni IgG N és kombiált IgG S + IgG N). Az antitest vizsgálatokkal nyomon követhető a fertőzésen való átesettség, illetve a vakcinák hatása, ami segítheti a hepatitis fertőzést kiegészítő információkkal, a védettséget illetően, az orvos számára.

FONTOS: 20% kedvezményt biztosítunk a COVID-19 antitest vizsgálatok (oltás utáni IgG S, fertőzés utáni IgG N és kombinált IgG S + IgG N) árából, a szűrővizsgálatot igény bevevő pácienseink számára!

Mit tartalmaz a Gyerek hepatitis szűrés?

A szűrővizsgálat a hepatitis fertőzéseket és a májgyulladás lehetőségét képes kizárni. Az összeállítás során szakembereink kiemelten figyeltek arra, hogy az elemek a lehető legszélesebb skálán vizsgálják a máj és immunrendszer működését, valamint az azok működésében részt vevő komponensek értékeit.

A  szűrővizsgálat kiemelt tartalma a Hepatitis A, C vírusok elleni antitest mérése, valamint a Hepatitis B vírus antigén meghatározása, ezen felül a máj megfelelő funkcionális működéséért felelős, a szervezet fő enzimjeinek vizsgálata (sGOT, sGPT, Gamma-GT, LDH, direkt és totál bilirubin), mivel a májenzimek értékeinek emelkedése indikátora lehet a hepatitis fertőzés meglétének.

Az immunrendszer állapotáról, a szervezetben zajló gyulladásos folyamatokról a vérkép vizsgálatával kaphatunk képet. Az új fertőzés esetén jellemzőbben alacsonyabb fehérvérsejt számról és emelkedett limfocita számról számoltak be, így ezeket is vizsgálja szűrésünk.

Hepatitis fertőzés esetén a vizeletben lévő urobilinogén (UBG) szintje megemelkedik. A vérben a kalcium és magnézium mennyisége nő, míg az alubim és összfehérje csökken. A szűrővizsgálat komplexitása és teljesebb körű egészségügyi állapot megállapításának érdekében ezért ezen paraméterek is megtalálhatóak laborcsomagunkban.

Hogyan kell készülni a mintavételre?

A vizsgálathoz a reggeli, első (középsugaras) vizelet is szükséges, amit kérjük hozzon magával.

Nem éhgyomri vérvétel. Bő víz fogyasztása javasolt.

Mintavétel módja: vénás vérvétel (vénapunkció)

Minta típusa: natív és alvadásban gátolt teljes vér

Eredmény kiadása: a mintavétel napján, legfeljebb 24 órán belül

Eredmény értelmezése:

A leletek magyar és angol nyelven is tartalmazzák az információkat: a vizsgálat nevét(Gyerek hepatitis szűrés), a mért értékeket, hivatalosan meghatározott referencia tartományokat, egy jelölést az esetleges eltérés mértékéről.

(Az általunk készített laborvizsgálatokon nem szerepel orvosi kiértékelés. Kérjük, eredményének pontos és részletes értelmezéséhez, valamint a diagnózis felállításához keressen fel szakorvost)

  • Hepatitis A (Anti-HAV)

  • Hepatitis B (HBsAg)

  • Hepatitis C (Anti-HCV)

  • sGOT

  • sGPT

  • GGT

  • Direkt bilirubin

  • Totál bilirubin

  • Ferritin

  • LDH

  • Albumin

  • Összfehérje

  • Kalcium

  • Magnézium

  • Vizelet

  • Vérkép

IDŐPONTFOGLALÁS A VIZSGÁLATRA

Link Terkait Seputaran Judi Online:

  1. Deposit Pulsa Tanpa Potongan
  2. Nibung88 Slot
  3. Deposit Pulsa Tanpa Potongan
  4. Nibung88 Login
  5. Slot Nibung88
  6. Nibung88
  7. RTP Nibung88
  8. Mentari77 Slot
  9. Mentari77
  10. Slot Online Mentari77
  11. https://103.59.94.61/
  12. https://103.30.194.88/
  13. https://103.189.234.205/
  14. https://103.13.206.173/
  15. https://103.187.146.29/
  16. https://103.13.206.167/
  17. https://103.187.146.253/